Rólam

Dr. Uzonyi Diána

dento-alveoláris sebész szakorvos,
konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa

Több mint két évtizede dolgozom fogorvosként.

  • 2000-ben diplomáztam a Debreceni Orvostudományi Egyetem Fogászati Karán.
  • 2002-ben fog- és szájbetegségek,
  • 2007-ben konzerváló fogászat és fogpótlástan,
  • 2009-ben pedig dento-alveoláris sebészet szakvizsgát tettem.

Azóta több implantológiai kurzuson vettem részt a leginnovatívabb technológiák, technikák megismerése és elsajátítása érdekében.

(Nobel Biocare, Camlog, 3M Espe, Ot medical)

  • 7 éven át a Debreceni Egyetem fogpótlástani tanszékén voltam egyetemi oktató, majd néhány évig a Hajdú-Bihar megyei dento-alveoláris szakrendelésen dolgoztam.
  • 2010 óta fogászati magánrendelőkben dolgozom Budapesten.
  • 2010 óta tutorként részt veszek fogorvosok képzésében, dento-alveoláris rezidensek, szakorvosjelöltek oktatásában.
  • Szakterületem az implantálás, a fogakkal kapcsolatos kisműtétek, fogpótlások készítése.
  • Ezen felül általános fogászati ellátást, konzerváló fogászati kezeléseket is végzek.

Szabadidőmben szívesen olvasok, nagy filmrajongó vagyok és rendszeresen futok.

2015-ben futottam először maratoni távot. Azóta minden évben részt veszek a Budapest maratonon és számos egyéb futó eseményen, köztük az Ultra Balatonon.

Rendszeresen támogatom a WWF Magyarország Szabadság-szigetet, a Heim Pál Gyermekkórházat és az Élménykülönítmény tagjaként a Bátor Tábort.

Tagja vagyok a Magyar Orvosi Kamarának.